Mozaik Med

Hírek

Extreme Trail beszámoló - Miterkó Pál

 

9:45-kor eldördült a rajtpisztoly és a mezőny sűrűjében állva elkezdtem követni az előttem lévő ember tömeget. A zenétől, a közönség biztatásától és a bordázott talpú cipők aszfalton való kopogásától volt hangos a Fő tér, amikor az első próbatételhez érkeztünk. A dupla gumiszőnyeg és az alacsony gát voltak az akadályok az első állomáson. Ez még egy kicsit egyben tartotta az akkor még  a mezőnyben csak a helyüket és tempójukat kereső versenyzőket. Az aszfaltot földút váltotta fel és megkezdődött az első hegymenet. 

Közel egy év telt el azóta, hogy utoljára rajthoz álltam egy ehhez hasonló extrém sport versenyen és a mostani lehetőség is olyan hirtelen és váratlanul talált meg, hogy kellett egy kis idő, amíg felfogtam mit is csinálok most éppen. A hegy mintha csak érezte volna, hogy segítségre van szükségem és mindent meg is tett, hogy kellőképpen ráhangoljon a 18 kilométerre. Az arcom verítékben úszott, a levegőt hangosan vettem és a vádlim minden lépésnél olyan volt, mintha kiszakadni készülne, amikorra az első hegymenet végére értem. Azonban mire átmásztam a gumifalon és átbújtam a pókhálónak elnevezett madzagokon a ritmust sikerült felvennem és válaszúthoz érkeztem.
Várjam meg a tőlem kicsit lemaradó barátaimat, vagy induljak tovább és haladjak a magam tempójában? Az utóbbi mellett döntöttem, mert úgy éreztem tartozom annyival a Mozaikos csapatnak, hogy a legjobbamat nyújtsam a mai napon. Elkezdődött a versenyem!!


Lejtős, ritmusos kanyarok és szőlőskertek között haladtunk a lábunk alatt porzó úton, ami ezúttal hosszan lefelé vitt. A terep nem volt ismeretlen, hiszen 2016-ban jártam már itt egy másik versenyen, és fel-fel rémlettek a régi emlékek a bokáig erő sárról és arról a mézédes szőlőfürtről, amit akkor valamelyik tőkéről levettem. Akkor '16-ban a lejtőről leérve egyensúly palló, 30 burpee és némi káromkodás következett. Ezúttal egy nyúlháló alatt bújtunk át, majd jött a 2,7 méteres palánk, ami első ránézésre nem tűnt túl barátságosnak, de őszinte meglepetésemre minden gond nélkül átjutottam rajta. A mozdulatok olyan ösztönösek és természetesek voltak, mintha ki sem maradt volna egy verseny sem a legutóbbi alkalom óta. 

Dinnyét kellett cipelni a tokaji Hétszőlőn egészen a tetejéig, majd kaviccsal dobtam célba, amit utoljára gyerekkoromban csináltam. A tehetségem az óta erősen megkopott, sokadik próbálkozásra sikerült csak csupán ez az ötletes feladat.

Újabb hegymenet következet a frissítő pontot elhagyva, amikor az ég elkezdte dúdolni haragos melódiáját. Először csak dörögve, majd esőt szitálva és záporokat szórva énekelte el nekem ősz köszöntő dallamát, amíg a TV toronyhoz értem. Ezután ismét átadta a helyét a napsütésnek és a meredeken lefelé ívelő erdei ösvényeknek, ahol utamat folytattam tovább. Nagyon szeretek lejtőn lefelé futni és úgy gondolom, van is érzékem hozzá. A mezőny ekkora már egészen szétszakadt, se előttem se mögöttem nem volt senki. Nagyon élveztem a, meredeken lejtő, gyors kanyarokkal teletűzdelt szűk ösvényeket,de az örömfutásomban egy időnként majdnem kibicsakló boka figyelmeztetett arra, hogy óvatos legyek. Erdei magányomban később egy futótársam is osztozott, aki közvetlenül mögöttem haladt, így " láb a lábon" érkeztünk meg Tarcalra, ahol eső és az Áldó Krisztus szobra várt minket.

Tarcalon utolértem egy társaságot, akiket látásból ismertem. Tapasztalt és a sportban eredményes versenyzőkből álló csapat volt, akik úgy éreztem kiváló referenciapontjai lehetnek annak, hogy felmérjem az erőmet. "Ha előttük végeznék, ezen a versenyen az egy óriási fegyvertény lenne"- gondoltam magamban. Velük érkeztem meg az "OCR" függeszkedő nevű akadályhoz, ami egy nagyon izgalmas és nehéz akadály volt ( nekem sikerült, nekik nem). Az akadályt elhagyva még egy darabig együtt haladtam velük, majd a tarcali bányató után  magam mögé utasítottam őket. 

Az utolsó kilométereken a jobb térdem jelezte, hogy kezd elfáradni. Lejtmenetben, fájt, amikor behajlítottam és olyan érzésem volt, mintha kimenne belőle az erő. Ez járt némi kellemetlenséggel, de nem akartam a tempót visszavenni, mert úgy éreztem egy (önmagamhoz képest) nagyon jó idővel zárhatom a versenyt. Szerencsémre az akadályok sűrűbben követték egymást a táv utolsó negyedénél. Így futás helyett" pihenésképp" átforgathattam egy nagyon nehéz traktorgumit, célba lőhettem íjjal és átmászhattam háztető alakú palánkokon. A célvonal előtti utolsó kilométerre pedig olyan látványos akadályokról gondoskodtak a szervezők, mint a majomlétra, a láncokról lelógó autógumikon való átmászás és az "OCR tüskefal, ami az egyik legmegterhelőbb akadály volt az egész versenyen.

2 óra és 56 percig tartott az út, ami azzal a tanulsággal szolgált, hogy merjek spontán dönteni. Két nappal a verseny előtt tudtam meg, hogy indulhatok, ami egy nagyon újszerű élmény volt, de pont a váratlansága miatt lett olyan emlékezetes. Szeretném megköszönni power palete edzőmnek,  Ádám Andrásnak az erőnléti felkészítésért és Papp Gergelynek a minden verseny előtt felragasztott kinesio tapet. 
Köszönöm a Mozaik Mednek, hogy lehetővé tették a részvételem és megalapozták a formám a futóedzéseiken.


Megosztás