Mozaik Med

Hírek

Futónagykövet, Nyíregyháza - Sipos Ádám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sziasztok! Sipos Ádám vagyok 35 éves, nős és 3 gyerek édesapja. Matematikát és fizikát tanítok a Krúdy Gyula Gimnáziumban. Komolyabb versenyzői sportmúlttal nem rendelkezem, de a futást már általános iskolában megszerettem. 2008-ban labdarúgó játékvezetőként vizsgáztam, aminek szerves része a futás, így számos központi és megyei futóedzésen vettem részt, amelyeket már akkor is jobban élveztem, mint magát a meccsvezetést. A játékvezetői pályafutásomat 2014. év végén hagytam abba, de a futás hol rendszeresen, hol rendszertelenül, de megmaradt. Még volt szerencsém meccset vezetni Valu Tiborral (Mozaik Med futóedző -a szerk.-) együtt, aki akkoriban bontogatta szárnyait, ma meg már ő az egyik legjobb játékvezető a megyében. Az ismertségünk innen ered.

Futni a játékvezetés miatt kezdtem el, úgymond kötelező volt, de eleinte rajtam kívül szerintem senki nem élvezte, amit az is bizonyít, hogy az első edzésen egyedül voltam.  Aztán ketten lettünk, majd szépen lassan egyre többen és kialakult egy jó kis mag, akikkel együtt megismerkedtünk a fartlek és intervallum szavak jelentésével.

A Mozaik Meddel tavaly (2018) nyáron ismerkedtem meg, de akkor még csak annyit érzékeltem az egészből, hogy egy csapat piros pólós futó jön velem szemben az erdőben. Annyira fogalmam sem volt róla, hogy azt gondoltam, hogy milyen jópofa, hogy a kórház dolgozói összeálltak és együtt futnak hétről hétre. Persze időközben Tibi szorgalmasan invitált a közösségi futásra, csak jött a kifogás: „Nem érek rá!”. Eközben a testtömegem karácsonyra 96 kg-ra kúszott fel, és úgy döntöttem, hogy bármilyen szép kerek szám a százas nem fogom megvárni, így december 30-án futottam a Mozaik Med Közösségi Futáson először a „koccintós” futás alkalmával.

A közösségnek (bármennyire elcsépelt is) hatalmas ereje van. A közösségnek az a legnagyobb erőssége, hogy nem csak profi futók vannak, hanem a teljesen kezdők is bekapcsolódhatnak. Ma már öt csoport van, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő csoportot és tempót. Az, hogy egy jókedvű, nyitott és barátságos társasághoz tudtam csatlakozni, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az első edzések nagyon hamar elrepültek és újból jól esett számomra a futás.

Kifejezett sporteredmény, amire büszke vagyok? Nem szeretnék időeredményt említeni, hiszen az mindig változik. Inkább arra vagyok büszke, hogy a Mozaik Meddel és Tibivel együtt, valamint a családom támogatásával (hiszen nélkülük nem menne) mindig sikerül elérni a céljaimat. Legyen ez egy megállás nélküli futás, vagy 2 órán belüli félmaraton. Lehet, hogy senki nem fogja elhinni, de „előttetek” nem volt még olyan félmaratonom, amibe ne sétáltam volna bele.

Alapvetően versenyző típus vagyok. Így mielőtt futónagykövet lettem, már akkor is eltökélt célom volt, hogy a debreceni csapatot megelőzve, mi érjük el hamarabb a 100 főt a közösségi futáson. Most ez az elsődleges célom futónagykövetként. De új kihívások mindig jönnek és mennek, én viszont szeretném, ha a csoportom minél több főből állna, és mindenki elégedetten távozna az edzés végeztével, és úgy menjen haza, hogy ma is volt értelme eljönnie edzésre.

Megtiszteltetés ennek a közösségnek a tagja lenni, nemhogy a futónagykövetének, ami egyúttal felelősséggel is jár.

Rengeteg futócélom van, úgyhogy ezzel nem is szeretnék fárasztani senkit. Egy rövidet és egy nagyon távolit fogok említeni. Most az első igazi maratonomra készülök, amelyet szeretnék a lehető legjobb idővel teljesíteni. Távoli céljaim között pedig egy ultrafutás szerepel, a Tisza tavat szívesen körbefutnám egyedül is majd egyszer valamikor.

Egy életmódváltónak az a tanácsot adnám, hogy ne gondolkozzon sokáig, jöjjön és csatlakozzon hozzánk, mert közösségben futni sokkal könnyebb, mint egyedül szenvedni! És minél tovább halogat, a későbbiekben annál jobban sajnálni fogja a halogatással töltött időt. Valamint nézzen rám: karácsonykor 96 kg voltam, most 81 kg vagyok és talán még sosem éreztem ilyen jól magam a bőrömben.

 

Sipos Ádám
futónagykövet
Mozaik Med Sportegyesület


Megosztás

Legutóbbi bejegyzéseink