Mozaik Med

Hírek

Túl a tizediken! - Mozaik Med Közösségi Futás Nyíregyháza

Immár a 10. alkalommal került megrendezésre közösségi futás Nyíregyházán a Mozaik Med szervezésének keretein belül.

Több aspektus miatt is különleges volt a 10. Teljesítettük a legfiatalabb tagunk egyik álmát, hogy csoportvezető lehessen a futásunkon, rendhagyó bemelegítés és az edzés végén az első kiemelt partnerünk jóvoltából 383 The kopjary water vízzel frissíthette fel magát mindenki.

Szokásainkhoz hűen együtt melegítettünk be a csapat, de most a futóiskola és gimnasztikai gyakorlatok helyett dinamikus nyújtó hatású gyakorlatokkal készítettük fel a szervezetünket a nagyobb terhelésre. Szokatlan volt ez a bemelegítési forma sokak számára, de a jövőben is szeretnénk beépíteni az edzésprogramba ezeket a gyakorlatokat hiszen elengedhetetlenek a sérülések megelőzése és a teljesítménynövelés céljához.

Egységes volt a mai edzésterv csak a táv volt változó a csoportoknak. Mindenkinek saját magához mérten a lehető leghamarabb kellett teljesítenie az előre meghatározott távokat, 2,5 kilométertől egészen 10 kilométerig. A gyalogló csapatot Panna és Karcsibácsi vezették. Nekik 2,5 kilométeres kört kellett teljesíteniük, mely igen gyors lépegetősre sikeredett. A kezdő csoportnak 5 kilométeres távot céloztuk meg szintfelmérőnek, amelynek az iramját Tibi diktálta. Külön öröm számunkra, hogy egyre többen tudnak feljebb lépni a csoportjaink között, a leggyakoribb a kezdő csoportból a középhaladó csoportba. A haladók csoportvezetője Ricsi volt. Ők a 7,5 km valamint 10 km között választhattak. Több egyéni csúcs is született, és a közösség újra kihozta egymásból a maximumot.

A levezetés után a megérdemelt ajándékpólók valamint a 383 The kopjary water frissítők kiosztására került sor, aminek a résztvevők nagyon örültek. Köszönjük, hogy a hétfő délutánotokat ismét velünk töltöttétek és együtt futottunk.

Ha szeretnél igazán jó közösséghez tartozni és velünk együtt futni, akkor tarts velünk a jövőhéten is!

#mozaikmed #383kopjarywater


Megosztás