mozaikmed.hu - 2021-04-26 11:11

Domokos Andi vagyok, 47 éves, biológia-etika szakos középiskolai tanár.

2016-ban kezdtem el futni, mert nagyon megtetszett a Spartan Race terepfutó akadályverseny, ennek meg alapja a futás. Előtte középiskolás koromban, tesi órákon futottam utoljára. Első futásomon 1200 m-t sikerült egyben lefutni és nagyon büszke voltam magamra. Aztán nőttek a távok, jöttek a versenyek, nagyon élveztem. Viszont háromszor volt vállficamom, és azt mondták az orvosok, ha még egyszer kificamodik, elkerülhetetlen lesz a műtét. Mivel nem akartam kés alá feküdni, abbahagytam az akadályversenyekre készülést, maradt a futás. Heti 2-3-szor szoktam futni, mellette heti 2 alkalommal kettlebell edzésem van. A Mozaik Medről a facebookon olvastam először, majd beszéltem ismerőssel, aki már járt közösségi futásokra. 2018 nyarán elmentem az első közösségi futásra és ott ragadtam.  Sok olyan dolog van, ami ott tartott: nagyon tetszett, hogy edzői irányítással mennek a futások, a bemelegítések (az első pár alkalommal azt hittem, hogy már nem bírok egy lépést se futni ilyen bemelegítés után), egyre nő a csapat, mégis olyan érzés, mintha egy családban lennél. Nem számít ki hány éves, mivel foglalkozik a civil életben, a közösségben mindenki egyenlő. Mindenki a futás szeretetéért van a csapatban, és ezért tetszik nagyon az is, hogy a közösségi futásokon ezt 4 különböző csoportban lehet megtenni, így senki nem érzi kirekesztve magát, akár kezdő, akár profi sportoló. Mindenkit biztatnak a tapasztaltabbak, tanácsokat adnak. Mára már barátságok is születtek a közösségen belül és a közösségi futásokon kívül is találkozunk. Tavaly, a 100. debreceni közösségi futáson megismerkedtem (élőben is) a debreceni MM tagokkal, azon belül is nagyszerű csapattal, így már többször is úgy intéztem, hogy akkor legyen dolgom Debrecenben, hogy részt is tudjak venni a futásaikon.

Nagy élmény, mikor összeszervezve közösen megyünk 1-1 versenyre. A magánéletben is fordulhatunk egymáshoz, tuti, hogy többen is szinte azonnal a segítségünkre sietnek. A célom a futással mindig változik – ez azt hiszem természetes, ahogy fejlődik az ember, újabb és újabb céljai lesznek. Első álom a 10 km egyben való lefutása volt, majd jött a félmaraton. Ehhez Valu Tibi nyújtott segítséget a hivatalos edzések keretein belül. Hatalmas élmény volt életemben először, 2018-ban versenyen lefutni ezt a bűvös távot!  Azóta már többször sikerült és nem csak versenyen, és itt jött az újabb cél, 2 órán belüli fm. Ezt tavaly, szintén egy versenyen sikerült megcsinálni. Idén azt terveztem, hogy minden hónap utolsó vasárnapján futok egy félmaratont, de ez már felborult, ugyanis április közepén már 10-nél jártam. 

Többen biztatnak, hogy most már jöhet a maraton, de ahhoz még nem érzek magamban elég motivációt. Tanárként (bár nem tesi tanár vagyok – sokan ezt hiszik) nagyon fontosnak tartom a példamutatást és motiválást. Biosz órákon, mikor az embertant vesszük, hitelesen tudok az egészséges életmódról, a mozgás fontosságáról beszélni. Többször előfordult már, hogy diákjaim miattam kezdtek el futni és szünetekben meg tudjuk beszélni a tapasztalatokat, örömmel mesélik, mennyit futottak.

Nagyon szeretek versenyekre járni, fantasztikus a hangulat, ami egy-egy ilyen eseményen van. A MM tagokkal több versenyen is visszajáró vendégek vagyunk, ilyenek pl.: A Ring Run (a Hungaroringen), az UB, az UTT, Debrecenben a Nagyerdei Terep Maraton, az Oxigén Kupa. Általában 10 km-en vagy félmaratonon indulok ezeken a versenyeken. A célom, hogy a korosztályomban minél jobb helyezést érjek el, jó lenne néha-néha dobogóra állni. Nem ez az elsődleges, hanem átélni azt az izgalmat, amit csak az tud, aki már indult valamilyen versenyen. Még ugyan dobogós eredményem nincs, azonban minden verseny után nagyon büszke vagyok magamra ettől függetlenül. A legjobb eredményem eddig a tavalyi Miskolci Barátság Maratonon elért 1:55 időeredményem félmaraton távon. A legbüszkébb, pedig mindig a legutolsó sikeremre vagyok, jelenleg a „Versenyezz a városért, fuss az egészségedért” versenyen a nyíregyházi nők között elért első helyre. A 3 hét alatt 390 km-t futottam, ez is egyéni rekordom.

Zárásként pedig a motiváló mondásom:

Légy ma a legjobb és holnap szárnyald túl!