mozaikmed.hu - 2021-08-30 10:14

Siposné Kis Renáta vagyok, építőmérnökként egy multinál dolgozom, ahol a világ minden tájára tervezünk csarnokokat, Izlandtól Algérián át, Kazahsztánig rengeteg helyre. Amire a legbüszkébb vagyok és amiért nagyon hálás, hogy Londonban, a Temze partján, a London Magazine 20.000 m2-es kulturális és szórakoztató épületének a tervezésében részt vehettem. Érdemes rákeresni, igazán impozáns épület lett és remélem egyszer lesz alkalmam élőben is megnézni.

Nemrég hasonló kezdeményezés indult a munkahelyemen is, hogy írjunk magunkról pár sort, hogy a külföldi kollégákkal jobban megismerjük egymást. Ott is a futás volt a fő pont a bemutatkozásomban, hiszen ez a legkedvesebb hobbim, kiskorom óta ez az, ami a legjobban meg tud nyugtatni és fel tud tölteni. Már általános iskolás koromban is mindig az elsők között futottam le a 400 m-t, de inkább a 800 m-es távokat, valamint a Cooper-teszteken is jól szerepeltem. Sajnos ez a futás megmaradt nekem iskolai és hobbi szinten. Sokszor menekültem később is a futásba, ha szomorú voltam, ha egy szakításon voltam túl vagy csak gondolkodni szerettem volna egyedül.

Nincs egy pont az életemben, amiért elkezdtem futni, valahogy ez nekem mindig természetes volt. Több sportot kipróbáltam hobbi szinten…tenisz, TRX, zumba, úszás, akadályfutó versenyekre készültem…de a futás maradt az örök szerelem.

A kisfiam születése után kezdtem futóversenyekre járni, a ‘Fülöp a különc’ volt életem első futóversenye (2017), ahol 11. lettem és a 4 éves kisfiam ugrott a nyakamba célvonalban. heart Két évvel később feltornáztam magam a 7. helyre. Ez a verseny azért is emlékezetes, mert néha a férjem nem csak elkísér a versenyekre, hanem rajthoz is áll és ez egy pluszt ad. 2018-ban nagyon belelendültem a futásba és lehet túl nagy célokat is tűztem ki magam elé…egy Spartan trifecta és egy maraton. Mindkettő meg lett, de a maratont nem élveztem, mert már a felkészülés során is fájt a térdem és sajnos a verseny alatt is, de lefutottam 4 óra 23 perc alatt, amivel a mérnök nők között 3. lettem. smiley

Már a maratoni felkészülésemre is kerestem futóközösséget, irigykedtem, hogy Pesten mennyivel jobb a helyzet, mert itt Nyíregyházán nincs egy sem. smiley De, mint kiderült csak tájékozatlan voltam és csak 2019 júniusában sikerült megtalálnom a Mozaik Med csapatát, aminek nagyon megörültem és amire egy stadioni futásom alatt találtam rá. Azért vágytam közösségre és szakmai felügyeletre, mert nagyon fontosnak tartom, hogy az ember felkészülten menjen versenyekre és fusson hosszabb távokat. Nekem kiderült a térdfájásom oka, ami a nem megfelelő cipő volt és a frissítés terén is tudatlan voltam, főleg chron betegként nehéz ezt megtanulni, kitapasztalni. Sok versenyen voltam azóta, egyéniben, párban és csapatban is, mindegyik verseny más miatt volt emlékezetes és felejthetetlen élmény. Jelentősen javultak az eredményeim, de a legkedvesebb futás még most is a 2019-es Night run, ahol szintén rajthoz állt a férjem is és ahová egyébként csak a verseny szépsége miatt mentem, nem is akartam gyorsan futni…de elragadott a flow és nagyon élveztem…szokták javasolni pszichológiai könyvekben, hogy legyen egy olyan élmény, hely, pillanat az életünkben, ahová fejben vissza tudunk menni, ha rossz passzban vagyunk…és nekem ezen a versenyen a célba érkezés egy ilyen pillanat volt, tudtam, hogy addigi életem legjobbját futottam aznap este, nagyon boldog voltam.

A célom még sok ilyen pillanat, ahová szívesen vágyok vissza, a futás és az utazás élményét összekötni a futóbarátokkal együtt.

Fontosnak tartom a csapatban való felkészülést, nemcsak a szakmai felügyelet miatt, hanem, mert hatalmas húzóerő, motiváció és nagyon könnyű barátokat találni, hiszen egy dologban biztosan mind hasonlítunk! Szeretünk futni!!