Tutkó Attila vagyok, 1994-ben születtem, jelenleg Nyíregyházán élek és a mindennapokban CNC-gépkezelőként dolgozok.
A futás örömére 2019. áprilisában találtam rá, korábban nem érdekelt ez a fajta mozgásforma, viszont helyette aktívan bicikliztem hosszabb távokat is. Általános iskolai éveinkben a kötelező sportnapi futóversenyeken a haverokkal csak bohóckodtunk, nem vettük komolyan, általában sétáltunk vagy visszafelé indultunk el a rajt után.
Középiskola idején sem változott a helyzet, továbbra is azt hittem, hogy a futás egy totál felesleges önsanyargatás, ami nem hiányzik az átlag fiatal életéből. Mennyire rosszul tudtam én ezt, ma már azt kívánom, hogy bárcsak 10 évvel ezelőtt találtam volna meg a szeretetet ebben a mozgásvilágban. Kár aggódnom ezen, az a képzeletbeli 10 év sajnos mással telt.
Sohasem volt problémám a testsúlyommal, én a génlottó egyik azon szerencsése vagyok, aki bármennyit ehet, mégsem látszik meg rajta.
Na de, ha az ember nem fogyni és életmódot váltani szeretne, akkor mi vezeti el a futáshoz? Az unalom? Valami traumatikus törés az életben?
Mondhatni, hogy velem inkább az utolsó kettő történt. 2018 végén sajnos megszűnt a munkaviszonyom az akkor éppen aktuális helyemen. Szerencsémre pont úgy álltak össze a dolgok, hogy lehetőségem nyílt megtanulni azt a szakmát, amit már a középiskolai (elég téves) pályaválasztásom előtt is szerettem volna. Beiratkoztam egy tanfolyamra.
Hirtelen megszűnt a munkából adódó fizikai leterheltség érzete a napok végén, műhelyből visszakerültem az iskolapadba, nem éreztem magam fáradtnak, nem esett olyan jól ledőlni az ágyra, mint azelőtt. A délutánjaimat mégis alvással töltöttem, nem tudtam mit kezdeni magammal és az egyik ilyen sziesztám alatt megkísértett a tettvágy, így hát lerúgtam magamról a takarót, ideális futófelszerelés hiányában szedett-vetett módon felöltöztem és letöltöttem a keresések közt legelsőként megjelenő útvonalrögzítős, futós applikációt a telefonomra.
Induljunk!
5 kilométerrel kezdtem, 27:03-as idővel sikerült és akkor nem tudtam még, hogy ez jó időnek számít-e vagy sem. Büszke voltam magamra (ez volt a lényeg) és annyira tetszett a dolog, hogy ezt megismételtem másnap is, aztán azután is, azután és azután is. A korai lelkesedésem heti 6 futást hozott, a vasárnap pedig szigorúan pihenő volt. Lehetőséget láttam végre arra is, hogy leszámoljak a káros szokásaimmal, reménykedtem, hogy sikerül megszabadulni a hedonista berögződésektől és hogy végre némi rendszerességet vihetek az életembe. Papíron szépnek tűnik az életmódváltás gondolata, viszont a valóságban ez már nehezebb, főleg, ha az ember nagyot álmodik és merészet gondol.
Azt hittem, hogy pár futólépés után jön magától az egészséges és rendszeres táplálkozás, a cukros és zsíros ételek kerülése, a dohányzástól való elállás és az újra való nyitottság, új sportokat kipróbálni és gondosabban odafigyelni a szervezetre és annak jelzéseire.
Esetemben ezek csak részben valósultak meg. De én ezt így tartom szépnek, pár éve rosszabb volt a helyzet.
A mai napokra már picit elvesztettem a kezdeti motivációt, csökkent az edzések gyakorisága és intenzitása is, de arra azért továbbra is ügyelek, hogy legalább heti 3-szor fussak egy keveset. Az évek alatt átalakult bennem a narratíva, döntő többségben már nem csak azért húzom fel a cipőt, mert ki akarok kapcsolódni és szellemileg fel akarok frissülni. Versenyekre járni nem szeretek, de cserébe magammal nagyon szívesen versengek. Nagy erőkkel dolgozok/dolgoztam azon, hogy különböző távokon faragjak az időeredményeimen, manapság már leginkább ez motivál. Magamnak bizonyítani. (Nyilván csak akkor, ha egyedül indulok útnak)
A fentebb említettekkel párhuzamosan bontakozott ki a Mozaik Med szál is a történetemben, áprilisban kezdtem futni, májusban már a hétfői, nyíregyházi Közösségi Futáson voltam. Ehhez nagyban hozzájárul Maros Alexandra (jelenlegi futónagykövet) is, Ő ekkor már egy éve tagja volt a csapatnak, tőle hallottam az egész szerveződésről és az Ő bátorítására mertem eljönni.
Nagyon kellemes meglepődés ért az első alkalmam után, sokszor érzem magam kicsit introvertáltnak ahhoz, hogy én közösséget merjek vállalni, de itt egy percig sem volt bennem rossz érzés. Új hobbit találtam magamnak, új emberekkel, akikkel a választott hobbimon osztozhatok. Pont ez kellet nekem, hogy túllépjek a magánéleti válságomon. Hétről-hétre látogatni kezdtem az edzéseket és lassacskán megtanultam a határaimat és azok átlépését is. Rengeteg sporttal kapcsolatos általános tudást építettem be, nagyon aktív közösség révén szintén rengeteg tapasztalatot is átvettem, jó tanácsokat, preferenciákat, amikből lassan összeállíthattam magamban a saját céljaimat.
Ha már céloknál tartunk, akkor szeretnék ugrani másfél évet az idővonalban.
A 2019-es évközepi kezdet után 2020. novemberében lefutottam életem első maratoni távját, ugyan nem egy hivatalos verseny keretében, hanem csak úgy magamban, egy tetszőleges útvonalon. Bizonyítani szerettem volna magamnak és sikerült is. Némileg tudatos volt rá a felkészülés, hiszen a megelőző hónapok vasárnapjain növekményesen hosszabbított futásokat tartottam, 30 kilométerről kezdve heti 1 kilométerrel többet mentem vasárnapról-vasárnapra, így a harmadik hónap végére meg is valósítottam a tervet.
Sikerült legyőznöm a távolságot, 3:24:46-os idővel enyém lett az ominózus, rettegett 42,195 kilométeres táv. Azóta szerintem még csak a közelében sem jártam ennek a hossznak.
Gondolom többször már nem is kell, hisz’ egyszer már sikerült. (haha, irónia)
Ami jelenleg foglalkoztat, az a futás és a tekerés kombinálása. 2021-ben szeretnék egy olyan napot tartani, amin egymásutánban teljesítek 60 km tekerést és 30 km futást. Van még pár hónapom felkészülni rá, vége a nyárnak, most jön a jó idő! Viszlát 30-40 fok, üdv őszi hidegek!
A végére szeretnék egy kis ajánlást hagyni. Nem késő belevágni!
Én hiába érzem úgy a huszonéveim derekán, hogy későn találtam meg az örömöt a futás világában, még semmivel sem vagyok elkésve. Talán ez bizonyítja, hogy jó irányvonalat választottam.
Nem késő!
Leginkább önterápiaként fogom ezt fel, ha problémám akad, ha bosszant valami, ha összegyűltek a viharfelhők, akkor már indulok is. Ha friss levegőre vágyok, elmegyek futni. Két órája a kanapén fekszek? A lustaság nem fér bele, megyek inkább futok egyet.
Paradoxon, de egy intenzív edzés testileg és mentálisan is feltölt. Hiába fárasztó, rám jó hatással van.
Te is megteheted ezt bármikor, azonban nem muszáj egyedül tenned!
A Mozaik Med Futóközösség heti több alkalommal is várja a mozogni/életmódot váltani kívánókat. Hatalmas segítséget nyújt egy kezdő futónak, ha megfelelően biztosított közegbe kerülhet, ezért ajánlom, hogy a tervezési fázisból lépj át a megvalósításéba és látogass meg minket minél előbb, még akkor is, ha sosincs késő!
Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
