Sziasztok, üdv mindenkinek!
Számomra meglepő, megtisztelő felkérésnek teszek eleget, amikor ezeket a sorokat írom.
Wagner Kata vagyok, 52 éves, két felnőtt gyermek édesanyja. Nyíregyházán élek és dolgozok. Első munkahelyem a MÁV-nál volt, ott naplózóként dolgoztam: ülőmunka, akkor még számítógép nélkül. 20 éve a megyei kórházban dolgozok orvosírnok-adminisztrátor munkakörben; 12 évig a kardiológiai osztályon, 8 éve a gyermekosztályon végzem a munkámat, ami tipikus 8-tól 4-ig irodai ülőmunka a számítógép előtt, kevés mozgással (lehet, hogy valamelyik előző életemben íródeák voltam?). A járvány előtt másodállásban is hasonló munkát végeztem, így a hétköznapok nagy része azzal telt, hogy napi 10-12 órát ültem a számítógép előtt. Hétvégén igyekeztem az elmaradt házimunkát elvégezni, kicsit kikapcsolódni – gondolom, ez a mókuskerék sokaknak ismerős.
A sport nagyjából annyiból állt, hogy amikor tehettem, gyalogoltam: munkahelyre, haza, városba, mindenhova. Időnként 1-1 hétvégi séta is belefért. De tudtam, hogy ennél több mozgásra van szükségem, valamit lépni kell.
Kb. 4 évvel ezelőtt a masszőröm-jóbarátom javaslatára kezdtem el mozogni-sportolni. Először egy remek gyógytornász vett kezelésbe, majd mivel viszonylag kevés szabadidőm volt és az edzés helyszíne közel volt a munkahelyemhez, a power plate edzés „adta magát”. Heti 2 alkalommal 30 perces teljes testet átmozgató edzések, személyre szabott gyakorlatokkal. Ennyi fért bele… Közel 3 évig jártam edzésre, sokat erősödtem, fejlődtem mind fizikailag, mind mentálisan. Aztán kisebb-nagyobb egészségügyi problémák, majd a pandémia miatt az edzések elmaradtak. Próbáltam itthoni edzésekkel valamilyen szinten tartani a kondimat, de hiányzott a “felügyelet”, elszállt a motiváció, abbahagytam a sportolást, maradt a gyaloglás, séta.
A “futni kéne” érzés fejben már nagyon rég (évekkel ezelőtt) eldőlt. Mindig is irigykedve néztem a lazán futó-kocogó embereket (akkor még fogalmam sem volt róla, hogy a lazaság mögött mennyi munka van), s azt mondtam magamnak, ezt én is szeretném. Egyrészt mert a “láb mindig kéznél van”, másrészt bármikor, bárhol futhat az ember fia-lánya, kint szabad levegőn. Aztán - milyen érdekes - a facebook kezdte “feldobálni” a Mozaik Medes posztokat. A csoport működését a kezdetektől figyelemmel kísértem a közösségi oldalon, és már akkor tudtam, hogy én ehhez a csapathoz valamikor csatlakozni fogok. Tetszett az ötlet, hogy csapatban, szakmai és orvosi felügyelet mellett, fix időpontban lehet futni. Ez a “majd” elkezdek futni valamikor csak úgy magamtól nem volt opció számomra. Úgy voltam vele, hogy ha már futok, fussak “rendesen”, segítséggel. De akkor még ott volt a napi 10-12 órás munka… Aztán az élet úgy hozta, hogy a másodállásom gyakorlatilag megszűnt, így rengeteg lett a szabadidőm, minden akadály elhárult.
Nagyjából fél év teljes passzivitás után ez év májusában megvettem a futócipőmet és 2021. június 14-én elindultam az első közösségi futásra úgy, hogy semmi futóelőzményem nem volt (max. a gyerekek után szaladgálás vagy egy zebránál a zöld lámpát elcsípni...). Húúúú, hogy én mennyire “rettegtem” ettől a találkozástól… Én egy zárkózott emberke, olyan “magányos farkas típus” vagyok. Már az nagy teljesítmény volt tőlem, hogy egyedül odamentem egy ismeretlen emberekből álló csoporthoz. De a döntést én hoztam meg - hogy futni akarok - és ezért tennem is kell. A félelmem, rettegésem abban a pillanatban elszállt, ahogy köszöntünk egymásnak és beszélgetni kezdtünk.
Már az első edzés hangulata magával ragadott, éreztem, hogy itt jó helyen vagyok, jó emberekkel.
Eddig heti egy alkalommal futottam a csoporttal - keresem a terhelhetőségem határait, térdizületi problémák miatt csak óvatosan… Egyszer csak kevésnek bizonyult a heti egy futás. Ki érti ezt?! :-) Az elmúlt hetekben jutottam el arra a szintre, hogy igyekszem heti plusz egy futást beiktatni.
Az elmúlt 5 hónapban a nulla méteres futótávról indulva jelenleg 5-6 km-es távokat futok élvezettel. Ez volt az első kitűzött célom, jöhet a következő… most 7 km a cél, aztán a 10 km és így tovább…. Ez a csoporttársak nélkül nem sikerült volna. Hatalmas erő-motiváció-inspiráció rejlik a csapatban. Ezúton is köszönöm a bátorító-elismerő szavakat!
Biztonságban érzem magam a csapattal, a csapatban. Fantasztikus emberekkel találkozok minden héten, akikre felnézek, már látom, hogy mekkora munka van abban, amit elértek. Jó tudni, hogy van segítség, ha elakadok. Remek érzés a “Táltosok” nyomában futni.
Versenyeken egyelőre nem vettem részt - arra még nem állok készen, de keresem az alternatív megoldásokat: szeptemberben a nyíregyházi Csillagfutáson 4,5 km-es táv, novemberben Unikornis virtuális futás 5 km-es táv, ebben a hónapban a II. Száguldó hóember virtuális futás 5 km-es távját teljesítettem. Mert bármilyen csúnyán “hangzik”, kell az elismerés, kell a “jutalomfalat”, igencsak aranyos érmeket küldenek a teljesítés után. 
Minden kocogással-futással megtett méterre-kilométerre büszke vagyok és hálával gondolok vissza… az első megtett séta-kocogás kilométerekre, az első alkalomra, amikor a rekreációs csoport előtt szabadon futhattam egy rövid távon - mint egy kiscsikó, akit kiengedtek a karámból, hogy fuss…; az első sorompóig, majd tópartig kifutásra; szóval mindenre. De amire most a legbüszkébb vagyok, az a 2 héttel ezelőtti közösségi futás volt, ahol először sikerült a kezdő-kocogó csapattal végig haladni, nem maradtam le tőlük. És ez volt a múlt héten is - végig bírtam a tempót. Az edzésidő hétről hétre javuló tendenciát mutat, kevésbé fáradok el, a pulzusom már nincs az egekben futás közben.
A futással majdnem egy időben kezdtem el változtatni az étkezésemen is: igyekszem kerülni az élesztős ételeket, a szénhidrátot és a cukrot. Egy mondatban összefoglalva: 5 hónap/5 km/ mínusz 5 kg.
A futás számomra testi-lelki feltöltődés, kikapcsolódás. Futva “elhagyom” a hétköznapi gondokat, nincs agyalás-kattogás, csak a zene és az a szavakkal ki nem fejezhető érzés, hogy FUTNI JÓ. Azt hiszem, ez olyasmi, mint a tenger… azt mondják, kétféle ember van: az egyik, aki első pillantásra beleszeret a tengerbe és van a másik, akit hidegen hagy. Én a tengerbe is és a futásba is beleszerettem első pillanatban. Köszönöm, hogy vagytok nekünk MM! 
.jpeg)